Az eső monoton türelemmel kopogott a fák levelein. Négy napja esett megállás nélkül. Az égen egymást váltották a felhők. Ahogy egy-egy szürke felleg kiürült volna már megérkeztek a társai a hideg északi hegyek közül. Apró szemű, hideg eső esett, mint a hegyek között. Szemcséi a legapróbb rést is megtalálták az ember ruházatán, pillanatok alatt lehűtve a bőrt. Whitred már négy napja ázott ebben a förtelmes esőben. Úgy érezte, tagjai is hideg vízből állnak és minden mozdulatra tompán, nehezen reagálnak. A Dorder síkság felé haladva a terep is egyre kevesebb menedéket nyújtott az eső elől. Szülőföldjén, a hegyek között nem is törődött az időjárással. Minden hegy oldalában talált magának egy-egy barlangot vagy akár csak egy mélyedést, ahol meghúzódhatott és egy kis tábortűz mellett megmelegedhetett. De itt már az erdők is olyan ritkák, hogy az ágak alatt menedéket találni képtelenség. Menedéket tákolni pedig túl sokáig tartana, így nem maradt más oltalom, csak a zöld köpenye, amit még gyerekkorában kapott Zidtől. Bár a köpenyen látszott, hogy sok embert kiszolgált nem volt sem túlzottan kopott, sem rojtos. A zöld anyagra kígyózó vonalakban varrtak ügyes kezek díszítő mintákat, amik szépségük mellet az anyagot is óvták. Whitred sosem tudta, honnan származik a köpeny, és Zidnél nem is lehetett tudni, de a minták alapján mindig úgy érezte, hogy messze keleten készült. Egy tőr alakú tű és egy hozzá készített ügyes kapocs fogta össze viselőjén a nyakánál. A kimunkálása ha nem volt kirívó, mindenképp ügyes kezekről tanúskodtak, nem csak a kidolgozottság miatt, hanem hogy ennyi év alatt sem szorult sosem javításra. Ritka jószágnak számít manapság, de egyszerűsége folytán nem fog szemet szúrni senkinek még Torgardban sem. Márpedig, ha minden jól megy holnap már a város egyik fogadójából nézi, hogyan gyűlnek az úton a tócsák. A nedves avart felcseréli egy jófajta vánkosra és legalább egy napig fittyet hány az időjárásra. De addig még előtte az éjszaka, ami egy ilyen gyér erdőségben semmi jóval nem kecsegtet. Jó lenne találni valami menedéket, bármit ami egy kis védelmet nyújt az idő és az állatok elől. Nem mintha félt volna a vadaktól, de mégiscsak jobb egy nyugodt éjszaka, mintha az embernek a fél éjjelt harccal kell töltenie. Az út pedig még épp elég hosszú és fárasztó ahhoz, hogy bőven tartalékolja az energiáját.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.